Autogén relaxációs téring (dohányzásról való leszoktatás)



A kezelés ISMERTETŐJE:

A dohányzásra úgy kell tekintenünk, mint betegségre, amely ellen most már gyógyszeresen is felvehetjük a küzdelmet. Ebből a tényből (mármint hogy a dohányzás betegség) adódik, hogy nem az ön akaraterejére hivatkozom, amikor hívom, próbáljon meg a segítségemmel leszokni. Csak biztatni tudjuk azokat, akinek eddig egyéni próbálkozásai nem jártak sikerrel jöjjenek és próbáljuk meg együtt!

A program lényege:

1. elméleti ráhangolódás-beszélgetés

Önnek át kell állnia gondolatilag is arra, hogy dohányosból "nem dohányzóvá" válik.
4 alkalommal találkozunk, közben megismerkedem az Ön dohányzási szokásaival,  megbeszéljük az elvonási tüneteket, aminek elhárítására előre felkészítem Önt.
Sorra vesszük a leszokás gyógyszeres / nem gyógyszeres lehetőségeit.
Az utolsó alkalommal együtt tervezzük meg az Ön leszoktatási stratégiáját napokra  lebontva.

2. gyakorlati megvalósítás

Konkrétan a leszokás időszaka. viszont meghatározott időszakonként visszalátogat, hogy  beszámoljon az élményekről, nehézségekről. a sikereknek együtt örülünk, a problémákra együtt keresünk megoldást.
 

 

Miért fontos hazánkban a dohányzás elleni küzdelem? Az Országos Lakossági Egészség Felmérés 2000 kutatási jelentése szerint a 18 év feletti magyar férfiak 40,7%-a, a nôk 26,3%-a dohányzik (rendszeresen vagy alkalomszerûen). Az egy lakosra esô cigarettafogyasztás 1999-ben 2400 szál/fô volt, míg az Európai Unió országaiban átlagosan 1600 szál/fô. Az elmúlt másfél évtizedben a férfiak körében a dohányzás gyakorisága stagnált, viszont 1986 és 1999 között a nôi dohányzás elôfordulása 30%-al nôtt, míg a gyerekek egyre fiatalabb korban szívják el elsô cigarettájukat, és átlagosan 17,9 éves korban válnak rendszeres dohányossá.

A dohányzás a szív és érrendszeri betegségek kockázati tényezôje
- A tüdô, gége, a szájüreg, a nyelôcsô, a hasnáylmirigy, a vastagbél és a hólyagrák egyik legfontosabb  rizikófaktora a dohányzás
- A dohányzók között gyakoriak az idült légúti betegségek
- A dohányzók között gyakori a fekélybetegség
- A dohányos cukorbetegnél gyakoribbak a szövôdmények
- A dohányzásnak szerepe van a szemtünetekkel járó pajzsmirigybetegség kialakulásában és a kórfolyamat súlyosbításában.
- A dohányzás gyengíti az immunrendszert
- A dohányzás kedvezôtlen hatással van a gondolkodásra
- A dohányzók több gyógyszert fogyasztanak, mint a nemdohányzók, mert a dohányzó betegeknél az egyes gyógyszerek anyagcseréje a szervezetben gyorsabb és a fokozott átalakulás következményeként hatékonyságuk mérsékeltebb, mint a nemdohányzók esetében.
- A mozgásszervi betegségek közül a combfej-elhalás kialakulásában, valamint más több izületet érintô idült folyamat Ñfellobbantásábanî, ezen állapotok súlyosbításában a dohányzás szerepet játszik.
- A dohányzás oki tényezôként szerepel az ínygyulladás és a fogágybetegség létrejöttében
- Az erôs dohányzás az idôskori vakság egyik okozója
- A dohányzás a csontritkulás egyik rizikófaktorának tekinthetô
- A dohányzás csökkenti a szervezet C, B-1 és B-6 vitamin tartalmát
- A dohányfüstös környezet a nemdohányzók egészségét is veszélyezteti
- A dohányzó férjek nemdohányzó feleségei között gyakoribb a tüdôrákos megbetegedés, mint a nemdohányzó férjek nemdohányzó feleségei körében
- A környezeti dohányfüst súlyosbítja a szívbetegek panaszait, növeli a szívinfarktus-halálozás kockázatát
- A dohányzás impotenciát okozhat
- A dohányzás hátrányos a fogamzásra
- A dohányzó terhes veszélyezteti saját és a születendô gyermeke egészségét
- A terhesség alatti dohányzás következményeként gyakoribb a magzati halálozás, vetélés, koraszülés, és a szülés körüli halálozás
- A terhesség alatti dohányzás a magzati fejlôdés visszamaradását idézi elô, kisebb lesz az újszülöttek testsúlya, testhossza, fej- és mellkörfogata
- A szoptatás alatti dohányzás károsítja a csecsemô egészségét! Az anyatej közvetíti a dohányfüst méreganyagait
- A terhesség alatti dohányzás a születendô gyermek értelmi fogyatékosságának lehet az okozója
- A terhesség alatt dohányzók újszülöttei körében gyakran észlelhetô légúti megbetegedés
- Az apa dohányzása a károsodott ondósejtek miatt növeli az utódok rákos megbetegedésének a kockázatát
- A dohányzó terhesek újszülöttei között gyakoribb a megnagyobbodott pajzsmirigy

Természetesen a dohányosok elnézôbbek a cigarettában található káros anyagokkal szemben, 6 százalékuk szerint ezek nem felelôsek a tüdôrák kialakulásáért (a nemdohányzók 2 százaléka gondolja ugyanezt), 7 százalékuk nem tartja felelôsnek ezeket a szív- és keringési betegségek kialakulásában (nemdohányzók: 3%), 5 százalékuk szerint ezek nem játszanak szerepet a gégerák kialakulásában sem (nemdohányzók: 2%).

Mindez azért fontos, mert a dohányzás kockázatait illetô tájékozottság ellenére nem csökken a dohányzás az országban.

Mi segítünk Önnek leszokni, mert hiszünk a megelőzés és a prevenció szerepében az egészségügyben!


Munkatársaink:

Gyomor és vastagbéltükrözés fájdalommentesen altatásban - Kezelések - Autogén relaxációs téring (dohányzásról való leszoktatás) - Dr. Nagy Lenke

Dr. Nagy Lenke

több információ »


« vissza a kezelésekhez